Jó régen jártam erre. Sajnos az idei nyár nem volt az igazi. Tavasszal elég sok munkát fektettem a vetésbe ültetésbe. Az eredmény azonban nem sok lett. Paradicsom szinte semmi. Paprika nagyon kevés. A káposzták nem fejesedtek, pedig sok eső volt. Zöldbabból jó volt a termés, háromszor is lehetett szedni róla. Sárgarépa egy ágyás volt. Elég tűrhető lett.
Petrezselyemből a két ágyásból egyetlen sor kelt ki. Elég kicsik és ágas bogasok. Cukkinit és tököt eleget tudtam szedni, de dömping nem volt belőle. Az idei ötletem, az aszalógép megvásárlása jónak bizonyult. Háromszor aszaltam vele szilvát és mondhatom, hogy jól sikerült. Eddig még szépen el is állt. Remélem ezután sem lesz vele semmi baj. Lassan el lehet kezdeni eszegetni. Mivel nyáron nem sürgölődtem itt, hozok most felüdülésnek egy- két fotót.
2010.11.12. 20:00
Ragyogás
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://floraesfauna.blog.hu/api/trackback/id/tr222445108
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.